3 féle zserbó, keksz, muffin és golyó formában

Zserbó háromszor! Akár ajándékba, szépen becsomagolva, akár az ünnepi asztalra. Olyan három recept, amit egyszerűen el lehet készíteni, finomak, bár az igazi zserbót nem tudja semmi sem utánozni, de hasonló az ízviláguk. 

Zserbógolyó:

Hozzávalók,

150 g darált keksz

100 g darált dió

5-6 ek. sárgabaracklekvár

1 tk. rumaroma

200 g étcsokoládé

Elkészítés, 

A darált kekszet, a dióval, rummal és a sárgabaracklekvárral összegyúrom. Golyókat formázok a masszából és a hűtőben pihentetem amíg a csokimasszát elkészítem. A csokoládét apróra vágom és vízgőz felett megolvasztom. Ebbe a meleg csokimasszába forgatom bele a golyókat egy fogpiszkáló segítségével és egy rácson vagy sütőpapíron hagyom, hogy a csoki megdermedjen. Ha szeretnénk, akkor kb.1 óra múlva díszíthetjük is marcipánnal.

Zserbó ízű keksz:

Hozzávalók, 

300 g liszt

50 g kukoricaliszt

100 g darált dió

100 g porcukor

125 g vaj

1 tojás sárgája

3 ek. baracklekvár

100 g étcsokoládé

csipet só

Elkészítés,

A lisztet a darált dióval, porcukorral és a sóval összekeverem és hozzámorzsolom a vajat. A csokit apróra töröm és hozzáadom a liszthez, majd a tojássárgáját és a lekvárt. Jól összegyúrom a tésztát, kis cipót formázok belőle és fóliába becsomagolva, 1 órára a hűtőbe teszem. A tésztát aztán kinyújtom, kiszúrom, a formákat sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem és a 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütöm. 

Zserbó muffin

Hozzávalók 12 darab muffinhoz,

150 g liszt

150 g vaj

100 g porcukor

3 egész tojás

100 g darált dió

3 ek. sárgabaracklekvár, plusz 12 ek. a töltéshez

1 csomag vaníliás cukor

1 csomag sütőpor

30 g kakaópor

100 g étcsokoládé

Elkészítés,

A cukrot a vaníliás cukorral és a vajjal habosra keverem, hozzáadom a tojásokat és a lekvárt, alaposan elkeverem. Egy külön tálban összekeverem a lisztet, a diót, a kakaóport és a sütőport. Ezt a keveréket hozzáöntöm a tojásos masszához. A csokit feldarabolom apróra és a tésztához adagolom, jól összekeverem a masszát. A sütőt előmelegítem 180 fokra és a muffin formákba kanalazom a tésztát, a forma feléig. A tésztára 1-1 ek. sárgabaracklekvárt teszek és a maradék tésztamasszával befedem. 20-25 perc alatt megsütöm.

Jó étvágyat!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Sütisdobozoom Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre!

Tovább a blogra »